A Nagyszik és élővilága

A Hortobágyon a legépebben fennmaradt szikes tó a Balmazújvárostól keletre található Nagy-szik – Magdolna-puszta szikes tórendszere. A szikes tó és az azt körülölelő puszta összterülete meghaladja a 2000 hektárt. Az élőhelyek a Hortobágyi Nemzeti Park védelme alatt állnak, európai szintű prioritás élőhelyek, részei mind az SPA (különleges madárvédelmi terület) mind az pSCI (kiemelt jelentőségű természet-megőrzési terület), valamint a NATURA 2000 rendszernek.

(Fotó: ifj. Oláh János – Sakertour)

A pannon szikes sztyeppek és mocsarak (Natura 2000 kód: 1530) élőhely-típuson belül a szikes tavak és a többnyire síksági pannon löszgyepekből (N2000 kód: 6250) álló vízgyűjtő területük a legsérülékenyebbek, valamint az ember által legjobban tönkretett élőhelyek a Kárpát-medencében. A legtöbbjük általában már sérült, leromlott állapotában kapott védelmet, és a védelem során csak a megőrzés eszközét használták. Eddig nem történt meg a szikes tavak rehabilitációja, mert precíz, pontos, jelentős tapasztalatokon alapuló beavatkozást igényel a mikro-ökoszisztéma bonyolult és nagyon sérülékeny szerkezete miatt.

A Hortobágy szikes talajainak a kialakulása már a pleisztocén időszakból ismert, kb. 25-30 000 évvel ezelőttről, amikor a Sajó és a Hernád folyók ásványi anyagokban gazdag hordalékkal töltötték fel a Hortobágyot, majd később a Tisza folyó az említett folyókat felülfolyva elzárta ezt a folyamatos feltöltést. A Hortobágy ettől kezdve időszakos elöntést és tartós kiszáradást kapott, ami kedvezett a szikes talajok kialakulásának. A területen a folyamatosan jelenlevő nagytestű patás állatok legeltetésének és az eróziós folyamatok hatására aránylag változatos, de folyamatosan ellaposodó fátlan, többnyire füves táj jött létre, ahol szódás és alkalikus rövid füvű gyepek, rétek, mocsarak és kiemelkedő löszfoltok mozaikja jött létre, időszakos folyók és erek között. Ezek magukba foglalják a magasabb löszhátakon megmaradt pannon löszpuszta gyepeket (NATURA-2000-es kód: 6250) valamint a pannon szikes pusztákat és mocsarakat (kód:1530). A Hortobágy keleti peremén a 10-15 méterrel magasabban levő löszös talajú Hajdúhát pereménél szikes tavak láncolata jött létre az ásványi anyagokban gazdag vízzel rendszeresen elárasztott, de szinte minden évben kiszáradó mélyedésekben. A tavak a feltörő talajvízből is kaptak vízutánpótlást, ami jellemző ezekre a tavakra. Így itt kialakult a 1530-as élőhely egy speciális altípusa a szikes tó, amely az egyik legsérülékenyebb élőhely típus a Kárpát-medencében, és csak 2600 hektáros kiterjedésben található még meg aránylag érintetlen formában.

A Nagy-szik ennek az altípusnak az egyik legszebb, bár károsított része, amely szinte az egyetlen ilyen terület a Hortobágyon. Jellemző rá az endemikus halofita növénytársulások jelenléte, a nagyszámú kétéltű, továbbá fészkelő és vonuló partimadár fajok gazdagsága.

(Fotó: ifj. Oláh János – Sakertour)

A terület fő vonzereje a természeti értékek közelsége, azon belül is a rendkívül gazdag madárvilág, amely minden évszakban kínál valami érdekes látnivalót. A terület jellegéből adódóan mind a vizes élőhelyeket preferáló fajok (fehér gólya, gémfélék és kócsagok, récék, szerkők), mind a szikes vizeket kedvelő gólyatöcs és gulipán, illetve a sáros táplálkozó helyeket kedvelő partimadár fajok nagy számban és jól megfigyelhetőek. A nádas, sásos helyeken a gyakoribb nádi madarak és a kékbegy énekétől hangos. A fás bokros területen tavasztól hallgathatjuk a fülemüléket, különböző poszátákat, míg a bokros széleken gébicsek vadásznak.

Tövisszúró gébics (Fotó: ifj. Oláh János – Sakertour)

A levegőben ragadozó madarak cikáznak: karvaly, vörös és kékvércse, kabasólyom látogatja a területet. Teljes lista letölthető innen: [Letölthető faj lista]

Fehér gólya (Fotó: ifj. Oláh János – Sakertour)

A Magdolna-puszta löszfoltok közé ékelődött mélyebb vizű szikes tó lehetett, akár részben többé-kevésbé állandó vízfelületekkel, de itt a teljes lecsapolás már régen megtörtént, ezért a szódás jelleg többnyire megszűnt, azonban a hullámverte magas partfalak és a tükörsima tómeder máig is felismerhető. A természetes vízjárás visszaállításával a terveink szerint a jellegzetes növényzet is hamarosan visszatér, a speciális állatvilággal együtt, különösen a fészkelő madárfajokkal, amit az eddigi LIFE projektek eredményei is alátámasztanak.

A két különálló és elnevezésű terület vízjárása egybefügg. A Magdolna-puszta a Hortobágyi Nemzeti Park (1973) megalakulásakor került védelemre. A terület nagyobb részének tulajdonosa eleinte a Vörös Csillag Termelőszövetkezet volt. A szövetkezet vezetése sajátos módon értelmezte a nemzeti park előírásait. Az 1980-as években többször előfordult a lösz-gyepek illegális felszántása, és ekkor alkották meg a szikes tavakat levezető csatorna-rendszert is, amely teljesen kiszárította a területet. Három további nagyon súlyos beavatkozás történt: az egyik legérintetlenebb löszgyepre egy tehéntelepet építettek, majd egy löszgyep foltra, a terület egyik legmagasabb pontjára épült a város szeméttelepe majd a városi szennyvízülepítőt is a területen helyezték el. Hogy miért ide, a nemzeti parkba építették ezeket a telepeket, és hogy ki adott erre engedélyeket máig sem tudjuk biztosan. A rendszerváltás után a terület egésze az állam tulajdonába került. A terület továbbra is rendkívül gazdag természeti értékekben, ezért jogosan került a SPA és SPI NARURA-2000-es hálózatba teljes egészében.

Szivárvány a Nagysziken (Fotó: ifj. Oláh János – Sakertour)

1980-as évek végén tetőzött a lúdtartás a Hortobágyon, amikor 8-10 ezer példányt tartottak szélsőséges körülmények között. A HNPI felismerte az ilyen típusú lúdtartás növénytársulásokra gyakorolt kedvezőtlen hatásai, így megtiltotta a védett területeken a ludak tartását. Ennek a folyamatnak a hatására a szövetkezet vezetősége a kormánynál elérte, hogy a Nagy-szik ne kapjon védettségi státuszt, pedig természeti értékei ezt megkövetelték volna (legjobb állapotban fennmaradt szikes tó). Az sem ismeretes, hogy a nemzeti park alakulásakor ez a terület miért maradt ki a védelem alól. A rendszerváltás idején a HNP szakemberei és a HTE aktivistái újra elindították a védettségi javaslatot, amelynek hatására 1990-ben a Nagy-szik a HNP védett területéhez kapcsolódott majd a terület az 1990-es évek végén állami tulajdonba került. Magyarország EU-s csatlakozásakor a terület egészét az SPA és SPI hálózathoz kapcsolták.

A két területet egészében érintette a HNPI KIOP projektje, amely a légvezetékek földkábellel történő kiváltását tartalmazta és 2005-2007-ben zajlott. A Magdolna-pusztán részben érintette két fajvédelmi LIFE project, Falco vespertinus (LIFENAT05/H/000122), -kék vércse - amelynek időtartama 2005- tól 2009-ig tartott, és a Falco cherrug (LIFENAT06/H/000096), - kerecsen sólyom-, amelynek időtartama 2006-tól 2010-ig tartott.

Hím kékvércse (Fotó: ifj. Oláh János – Sakertour)

Mind a két területen 1987 óta komoly madártani felmérő munka zajlik, amelynek eredményét a HTE publikálta A Hortobágy madárvilága című kézikönyvben. A területeken három olyan madárfaj fordult elő, amely egyben hazánk orniszára nézve is új volt, ez a sivatagi hantmadár (Oenanthe deserti), az ázsiai pettyeslille (Pluvialis fulva) és a pettyes kakukk Clamator glandarius.

Botanikai értékek

A Nagy-sziken a Hortobágy karakter növényfajai élnek, de a szikes tavakra jellemző speciális sótűrő (halophyta) fajok számos képviselője is megtalálható. A két legjellemzőbb iszapnövény a henye kunkor és a henye vasfű, amik a tavak teljes kiszáradása után indulnak növekedésnek a mederfenéken.

A henye vasfű egy nem túl izgalmas kinézetű de rendkívül ritka növény – már csak a neve miatt is szeretjük! (Fotó: ifj. Oláh János – Sakertour)

A szódás foltokon az ágas sóballa, a piros és sziki budavirág tenyészik, míg a szologyos foltokat a bárányparéj pirosítja be a nyárra kiszáradó magasabb térszíneken. A Látogatóközpontból egy rövid gyalogos kirándulással mindenki megismerkedhet a szikes tavakra jellemző speciális zónákba rendeződött növénytársulások legjellemzőbb képviselőivel.

Kamillaszőnyeg (Fotó: ifj. Oláh János – Sakertour)

Egyéb élőlények

A rovarvilág gazdagsága egyszerűen leírhatatlan, és egyes csoportok még felfedezésre várnak. Leglátványosabb képviselőjük talán a gyalogcincérek (kétsávos, nyolcsávos, barna, fekete), a félelmetes szongáriai cselőpók és a bizarr sisakos sáska, ami kárpát-medencei ereklyefajunk (csak itt fordul elő az egész világon).

Déli szitakötő (Fotó: Juhász Tibor)

A Nagy-szik mindig is híres volt tavaszonként az éjjeli béka-kórusról. Két legjellemzőbb képviselője a vöröshasú unka és a zöld varangy. Ezek mellett ugyanolyan hangerőt képvisel a tavi és kecskebéka, de háttérben mindig hallható a levelibéka és a barna ásóbéka is.

Az emlősök is jelentős számban lakják a Látogatóközpont és annak szomszédos területeit, mint a borz, róka és a keleti sün. A pusztáról mezei nyulak és még őzek is belátogatnak a látogatóközpontot körülölelő parkosított területekre. A hajnali és éjjeli órákban görénnyel, nyesttel, menyéttel és hermelinnel is találkozhatunk a területen.